Hiszek (Sík Sándor)

Hallják meg hívők és hitetlenek
Élet-halálra szóló eskümet!
A szív bősége zúg fel ajkamon,
Az kényszerít a Krisztus vallanom.
Hallják meg rokkant, vén aposztaták
S a vétekben vajúdó új-világ,
A forradalom, a vak Leviáthán,
És hallja meg a settenkedő Sátán:
Isten nevében vallomást teszek:
Hiszek.

Hiszek, és hitem súlyos és kemény.
Nem tünde tan, nem pille vélemény.
Nincs benne így-úgy, bárcsak és talán:
Igen és nem, kereken, magyarán.
Semmi csűrés és semmi csavarás,
Ínyeskedés és köntörfalazás:
Hiszem és vallom, szeretem és élem,
Amit az Egyház hinni ád elébem.
Ebben a hitben élek és halok:
Katolikus vagyok.

Hiszek egy Istent, ki három személy,
Az élő Istent, aki bennem él,
S akiben élek, mozgok és vagyok,
Kinek tenyerén megsimulhatok.
Akinek rám is éber gondja van,
És cselekszik bennem és általam.
Aki mozdítja minden mozdulásom,
S én jóban-rosszban boldogan imádom
Intéző édes mély akaratát.
Hiszek Istenben, hiszem az Atyát.
Égnek és földnek testté vált frigyét:
Hiszem a Krisztust, hiszem az Igét.

Akit az Atya örök óta szül,
És akiben szépséggé lesz a zűr.
Kinek emberré tetszett válnia,
Hogy Isten legyen az ember fia.
Ki hogy minden nap eljöhessen hozzánk,
Ízlelnünk adta a rejtelmes Ostyát.
Benne az élet és benne az út.
Hiszek Istenben, hiszem a Fiút.

Hiszem a Krisztus gyújtotta tüzet:
A Szellemet, aki a Szeretet.
Aki Szent Péter ajakán rivall,
Hegyeket bont, szíveket áthidal,
És hét csatornán csorgatja beléd
Az élesztő kegyelem kútfejét.
Ki tüzet gyújt az embergondolatnak,
Kiből fölébe nőhetsz tenmagadnak
És mosolyoghatsz, alkothatsz, ölelhetsz.
Hiszek Istenben, hiszem a Szentlelket.

Hiszek, és tudom, honnan a hitem.
Házamat én kőszirtre építem.
Négy élőlény az erős alapok:
ember, oroszlán, sas, tulok.
Hallottam a piacon szólni Pált,
Hallottam Ágostont és Ottokárt,
Látom a szirten Péter kulcsait,
S bennem a mélyben, hallom döbbenettel:
Kimondhatatlan gerjedezésekkel
A Szentlélek sóhajtozik.
Ó tudom kinek, ó tudom kinek:
Én az eleven Istennek hiszek.

Élő hitemmel vagyok én szabad.
Mankó helyett kötöttem szárnyakat.
Ami akad a földön emberi,
Gazdag szívem testvérnek ismeri.
És ami túl az emberkörökön,
A végtelenség: ígért örököm.
És mikor üt a boldogságos óra,
Hogy befogadjon koporsóm gubója:
Hitem gyertyája utolsót remeg,
És Istennek ajánlom lelkemet.

Barátom jön hozzám

Uram, ahogy barátom közeledik a bejárati ajtónkhoz, egyre tehetetlenebbnek és zavarodottabbnak érzem magam. Pillanatnyilag fogalmam sincs, mit mondjak neki, de van néhány dolog, amit tudok. 

Tudom, hogy Jézus mindig az egyéni körülményeiknek megfelelően bánt az emberekkel, a kívülállóknak meglepő és váratlan módon.

Tudom, hogy Jézus csak azt tette, amit Atyjától látott, nem pedig előre lefektetett szabályokat és meghatározott módszereket használt.

Tudom, hogy a bűnüket megbánó emberekkel nagyon gyengéd tudott lenni, a kemény szívűekkel pedig kemény, s ami a talán a legfontosabb, tudta, mikor melyikkel van dolga.

S tudom azt is, hogy Te szereted a barátomat és a legjobbat akarod neki. 

Kérlek, hogy adj belém annyit Krisztus lelkületéből, amennyit csak befogadni képes vagyok, hogy a helyes időben nyissam ki és csukjam be a számat!

Ámen.

Pedagógus imája

Add meg Jézusom, hogy diákjaim mindegyikében Téged lássalak: akkor is, ha elkésik az óráról; Akkor is, ha a "nagy ő" monogramját farigcsálja a padba; sőt még akkor is, ha rendezetlen vagy "nagyon is jó rendezett" neveltetésénél fogva nem ismer vagy nem is akar megismerni Téged, a Szeretetet!

Add, Ó Istenem, hogy lelki életemben folyamatosan képes legyek haladni, s így elsősorban követendő, követhető jó példámmal állhassak eléjük, valamint alapos tudásommal, felkészültségemmel, nehogy - esetleg "jól adminisztrálva magamat" - éppen az előbbi látszatát keltő nagyképű, hangzatos, de üres jópofasággal vagy frázisokkal bódítsam el őket!

Te jól tudod, hogy a tananyag korrekt továbbadásáért naponta keményen meg kell küzdenem önmagammal: restségemmel és - legalábbis időnként - korlátolt befogadóképességemmel.
Add kérlek, hogy mindig megértő, segítőkész legyek azon diákjaim iránt, akiknél látom, hogy adottságaik fogyatékossága miatt talán az én egykori képességeim árnyékába sem érnek.

Istenem, adj ugyanakkor alázatot is, hogy sose legyek irigy vagy féltékeny azokra a növendékeimre, akik tehetségükkel felülmúlnak engem! Még csak meg se fordulhasson a fejembe, őket csellel vagy erőszakkal féltékenységből elnyomni, háttérbe szorítani! "A tanítvány nem lehet különb a mesternél" elv, jól tudom, csak az ember és Isten kapcsolatában állja meg a helyét. Add, hogy őszintén örvendhessek diákjaim kiemelkedő sikereinek!
És ha eredményeikhez a munkámmal kissé én is hozzájárulhatok: a hála mindig Téged illessen érte!

Add meg, Uram, hogy tanári-nevelői pályám mentes lehessen a kétszínűségtől, ellentmondásoktól! Hadd nevelhessem a rám bízottakat mindig szeretetben, igazságosan; hadd vezessem el őket az igaz útra, és hadd váljék szilárd elhatározásukká azon járni! Bárcsak igéd szüntelen hirdetésével és személyes példámmal elérhetnék annyit, hogy elkezdjenek aktívan keresni téged, a Szeretetet, Igazságot, Életet, Krisztust!
Ha pedig csak egy tanítványom is akad, aki elmondhatja: éppen nekem köszönheti, hogy pap vagy szerzetes lesz: ezt a tényt a Te különleges kegyelmedként ünnepelhessem!

Nem szűnök meg, Istenem, naponta azért imádkozni Hozzád: adj, Uram, a szeretet tanulására nyitott lelkű diákokat, akiket "becsületes állampolgárokká és jó keresztényekké" nevelhetek-oktathatok a föld és az ég számára; adj fogékony lelket a diákoknak és halló szívet nekem a Te "adásodra", hogy országodba elvezessem őket!
Ámen.